Szalainé Doba Éva
Okleveles pszichológus
Sok önismerettel töltött óra birtokában tisztában vagyok azzal, hogy mennyire nehéz beismerni, hogy elakadtunk, egyedül nem tudjuk megoldani a problémáinkat, segítségre van szükségünk. Sőt, néha azt sem tudjuk, hogy mi a probléma, csak érezzük, hogy valami nem stimmel, szorongunk. Ezért szívesen alkalmazok olyan eszközöket, melyek a tudatalattit hívják segítségül, hogy a hozzám fordulók közelebb kerüljenek a belső megoldásaikhoz.
Módszereim között szerepel az autogén tréning, amelynek hatása abban áll, hogy az izmok ellazításán keresztül a feszültségeket leépíti, feloldja. Ezáltal a nyugtalanság is oldódik az egyre növekvő belső, nyugalmi tónus következtében, a szorongás csökken és eltűnik. Ennek pozitív fizikai vonatkozásai is lesznek: a szervezet ellenállóbbá válik, könnyebb lesz az alvás, optimalizálódik a vérnyomás. Az autogén tréning hatékony az önbizalom, az akaraterő, az önkontroll növelésére is. A technikát mindenki képes elsajátítani és pozitív hatásait megtapasztalni.
Módszereim között nagy hangsúlyt kapnak az imaginációs gyakorlatok. A tudattalannal, a megfoghatatlan gondolatokkal, érzésekkel, vágyakkal mindenki találkozott már élete folyamán. A lelki zavarok előzményei jórészt tudattalanok. A problémák okainak feltárása és tudatosítása a személyiségfejlődés maga. A szimbólumok segítenek abban, hogy ezek a ködös érzetek kézzelfoghatóvá, megismerhetővé váljanak és így a személyek gondolkodásában is jelentős változást idéznek elő.
Tapasztalatom szerint a nehézségek egyben lehetőségek is a változásra, a fejlődésre. Hiszem, hogy minden ember rendelkezik az önmegvalósítás képességével. Nekem csak az a feladatom, hogy segítsek megtalálni és elhárítani az akadályokat, amelyek meggátolják a személyiség kiteljesedését.
Várom tanácsadásra Egerben vagy online!
Főbb problémakörök, melyekkel hozzám fordulhat
Módszereim
Autogén tréning
Ez egy relaxációs módszer, melynek az a célja, hogy hozzásegítse az embert az élet nehézségeinek könnyebb legyőzéséhez. Az autogén tréning hatása abban áll, hogy az izmok ellazításán keresztül a feszültségeket leépíti, feloldja. Ezáltal a nyugtalanság is oldódik az egyre növekvő belső, nyugalmi tónus következtében, a szorongás csökken és eltűnik. Ennek pozitív fizikai vonatkozásai is lesznek: a szervezet ellenállóbbá válik, könnyebb lesz az alvás, optimalizálódik a vérnyomás. Az autogén tréning hatékony az önbizalom, az akaraterő, az önkontroll növelésére is. A technikát mindenki képes elsajátítani és pozitív hatásait megtapasztalni.
J. H. Schulz, német pszichiáter az autogén tréninget a hipnózisból fejlesztette ki megfigyelései segítségével. Mind az orvosi hipnózis, mind pedig az autogén tréning fő hatása egyrészt a lazítás, másrészt a szorongás feloldása.
Más szavakkal: a feszültségek csökkentése ellazuláshoz vezet a szomatikus, tehát testi szférában is. Az izmok ellazulásával párhuzamosan a lélekben uralkodó nyugtalanság is eltűnhet, amit úgy értelmezhetünk, mint a szorongástól való megszabadulás első lépcsőfokát.
Nevelésünk folyamán, az iskolában, majd később a munkahelyen mindannyian igen jól megtanultuk, hogyan lehet feszültségben élni. („Szedd össze magad!”, „Állj egyenesen!”) Ha az erőfeszítés sokáig tart, akkor az egyensúly megbomlik.
Életünk másik oldala egész röviden elmondható: a „feszültség megtanulása” mellett elmulasztottuk megtanulni, hogyan kell feloldódva ellazulni.
Ha az egyensúly újra és újra zavart szenved, erre az ember nyugtalansággal és idegességgel válaszol. Nem boldogul sem saját magával, sem környezetével, sem egyéni, sem szakmai követelményeket nem tud teljesíteni. A diszharmóniából harag keletkezik, érthetetlen agresszív vagy depresszív reakció, egyszóval: pszichoreaktív jelenségek következnek be.
Ha valaki egy izgalmas élmény kapcsán szívdobogást érez, az normális: ezt pszichoszomatikus reakciónak nevezzük, ami gyorsan elmúlhat és az egyensúly ismét helyreáll.
Ám ha egy lelki zavar tartós, kóros elváltozáshoz vezet a test valamely területén, akkor pszichoszomatikus betegségről beszélünk. Ez először „funkciózavar” képében jelentkezik (pl. hasmenés vizsga előtt). De a gyakori funkciózavarok már organikus károsodást okozhatnak: folyamatos az átmenet az organikus betegség felé (példa: a gyomorfekély, a szívinfarktus bizonyos formái).
A szakszerűen végzett orvosi hipnózis célja a lazítás, mélyreható nyugalom elérése, és ezáltal a belső nyugtalanságok, félelmek leépítése.
Ettől a ponttól J. H. Schultz zseniálisan folytatta: ha az embernél az autohipnotikus átkapcsolás a hipnotizőr szavai által elérhető, és ezáltal a különleges hipnoid állapot áll elő, akkor ezt az állapotot magának az embernek is el lehet érnie gondolatai, elképzelése útján.
Ez volt a kiindulása az „önellazítás” történetének.
Az autogén tréning olyan megfigyelésekből keletkezett tehát, amelyeket J. H. Schultz hipnotizált kísérleti személyeken tett.
Tehát a belső, lelki feszültségek testi panaszokban jutnak kifejezésre, amelyeket pszichoszomatikus zavarok és megbetegedésekhez vezetnek. Az autogén tréning hatása abban áll, hogy a feszültségeket leépíti, feloldja. Ezáltal a nyugtalanság is oldódik az egyre növekvő belső, nyugalmi tónus következtében. A szorongás csökken és eltűnik, a beszűkültségből pedig oldott kitárulkozás lesz.
Testünk állandó jelzéseket ad, hogy figyeljünk rá. Például, ha libabőrös a karom, vacognak a fogaim, valószínű, hogy fel kell vennem valamit, mert hűvösebbre fordult az idő.
Az Autogén tréning célja a testi történések feletti kontrol, az élethelyzetekben való tudatosabb és teljesebb jelenlét.
Orvosi szempontból a relaxaciós eljárások közül a legjobban megalapozott és kutatott módszer az autogén tréning. A tréning saját erőnkből merít, saját aktivitásunkat használja fel, ahogy a neve is kifejezi – autogén módon. Ezért van, hogy akkor működik a legjobban, ha gyakorlója valóban rendelkezik az elsajátítás iránti motivációval, hiszen így képes igazán aktivitást és figyelmet tenni a gyakorlatokba.
Az autogén tréning lényege, hogy rendszeresen, tréningszerűen végezzük a gyakorlatokat, amik tartalma rövid időn belül készség szinten rögzül. A gyakorlat során belső koncentrációval, önmagunkra irányuló passzív figyelemmel létrehozzuk a testi-lelki ellazultságot. Ebben az alvás határán lévő relaxált állapotban képesek vagyunk befolyásolni testünk önregulációs rendszerét, mely a keringést, szívritmust és légzést is kontrollálja, a stresszt csillapítja. Az autogén tréning a vegetatív idegi folyamatok funkciójának átállását váltja ki.
Szimbólumterápia
Módszereim között nagy hangsúlyt kapnak az imaginációs gyakorlatok. A tudattalannal, a megfoghatatlan gondolatokkal, érzésekkel, vágyakkal mindenki találkozott már élete folyamán. A lelki zavarok előzményei jórészt tudattalanok.
A problémák okainak feltárása és tudatosítása a személyiségfejlődés maga. A szimbólumok segítenek abban, hogy ezek a ködös érzetek kézzelfoghatóvá, megismerhetővé váljanak és így a személyek gondolkodásában is jelentős változást idéznek elő.
Vizsgálatukkal rengeteget tudhatunk meg önmagunkról.
A szimbólumterápia egy meditatív úton történő, képi megjelenítésekkel dolgozó terápiás gyakorlat. Lényege, hogy relaxált, ellazult állapotban belső világunk tartalmai képi formákban jelennek meg. Ezt felhasználva pedig más nézőpontból is rátekinthetünk saját problémánkra, jobban megérthetjük és képessé válhatunk átformálni hozzá fűződő érzelmeinket.
A szimbólumterápia módszerének alkalmazása során első lépés, hogy a kliens megfelelően ellazuljon, relaxált állapotba kerüljön. Erre azért van szükség, mert ebben a módosult tudatállapotban nyitottabbá válunk testi érzeteink és érzelmi élményeink iránt. Átmenetileg felfüggesztődik az éber állapotban domináló logikus és racionális gondolkodásunk, és egészen más nézőpontból tudjuk szemlélni a bennünket foglalkoztató kérdéseket. A megjelenő kép eredhet egy emlékből, de az is lehet, hogy eddig még sosem találkoztunk a kirajzolódó szimbólummal. Minden nehézség, ami a képekben megjelenik, a lelki nehézségek kifejezője. A szimbólum tartalma utalhat a jelenlegi élethelyzetre, de visszavezethet egy megoldatlan múltbeli elakadáshoz vagy megjeleníthet jövővel kapcsolatos félelmeket is.
A problematikus helyzet képbe való áttétele már önmagában megnyugvást hoz. Az élmény után katarzist, megkönnyebbülést, szemléletváltást és elfogadást élhetünk át.
Tapasztalatok, vélemények
Elszállnak a szorongató gondolataim
30 éves nő
A tanfolyam végére szinte teljesen rendeződött az alvásom
16 éves lány
Kiegyensúlyozott lettem, megtanultam befelé figyelni
45 éves nő
A kapcsolati működéseimet is jobban átlátom
30 éves nő
Gyógyulás a pánikból 1.
35 éves nő
A 35 éves Kata egyik vasárnap délután mit sem sejtve vasal. Semmi különös nem történik körülötte. Egyszer csak azt érzi, hogy zsibbad a keze. Majd elkezd zsibbadni a lába is. Rettenetesen dobog a szíve és egyre inkább érzi, hogy fáj a mellkasa. Nagyon megijed, kapkodja a levegőt, biztos benne, hogy szívinfarktusa van. Elveszíti a teste fölötti kontrolt. Ájulásközeli állapotban hívja a mentőket. A kórházban még aznap megállapítják hogy semmilyen szervi baja nincs, estére megszűnik a pánik érzet, hazaengedik. Kata megnyugodva éli tovább az életét, egészen a következő zsibbadásérzetig. Ami pár nap múlva jelentkezik. Nagyon megijed, amire a teste is reagál.
Amikor egy állat megijed, remegni kezd a teste, a légzése felgyorsul, a szíve vadul ver, mégsem jut elég vér az izmokba és az agyba. Hamarosan teljes testi és mentális elgyengülés következik be. Hasonló folyamat játszódik le az emberben is egy pánikreakció során: kapkodó légzés, gyors szívverés, erős izzadás, testi elgyengülés, gondolkodási nehézség. A pánik beszűkíti a látásmódunkat, a racionális gondolkodás képességét. Testünk adrenalint, kortizolt termel, amely vészhelyzetet jelez.
Gyógyulás a pánikból 2.
35 éves nő
De miért pont én?
Ezt kérdezte Kata is, amikor elkezdett pszichológushoz járni. A pánik és az azt kiváltó félelmek átélése szubjektív. Pánikrohamot szinte minden ember átél élete folyamán, mégsem válik pánikbeteggé. De mi az a plusz, ami érzékenyíti az egyéneket a pánikrohammal szemben? Az öröklött tényezőkön kívül az értékrend, a korábbi tapasztalatok, a gyermekkori félelmek, a szeparációs és kapcsolati szorongások valamint az elhárító mechanizmusok működtetése.Ahhoz hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy a pániktünet portfóliója három részből áll:
1.) Pszichodinamikai történet, amely a jelenben aktualizálódik. Ez azt jelenti, hogy történt valami a múltban, amit nem tudunk feldolgozni. Ez lehet kapcsolati konfliktus, agresszivitás. Kata esetében kiderült, hogy az apja alkoholista, aki érzelmileg bántalmazta. A tudatalattiban felgyülemlett sérelmek folyamatos feszültséget okoztak.
2.) Aktuális gondolkodási sémák, kognitív folyamatok. A pánikrohamok számos esetben feszült időszakban kezdődnek. Gyakori, hogy olyan újszerű életproblémák között van az ember (új követelmények, otthon elhagyása, új munkahely), amelyre nincs megküzdési stratégiája. A megoldatlan problémák tehetetlenség érzéshez és különböző szomatikus vagy pszichés tünetekhez vezetnek.
Kata esetében éppen egy munkahelyváltás volt folyamatban. 2 éve dolgozott egy cégnél, ahol viszonylag jól érezte magát. A kollégáival jó volt a kapcsolata, a főnökével is. Viszont a maximalizmusa és a megfelelési kényszere miatt rengeteget túlórázott. Nem tudott nemet mondani, minden feladatot elvállalt, amit tökéletesen akart teljesíteni. Érezte, hogy a befektetett munka és a fizetése nincs arányban, így szétnézett a munkaerő piacon és hamar talált egy másik vállalatot, ahol a dupla fizetést kínáltak. El is fogadta az állást, már csak a felmondás volt hátra a régi munkahelyén. Amit húzott-halasztott. Képtelen volt odaállni a főnöke elé és megmondani neki hogy nem szeretne tovább ott dolgozni. A határidők viszont sürgették, így kitűzött egy hétfői napot, amikor felmond. Begyakorolta a szövegét, többször lejátszotta gondolatban a jelenetet. És mit ad Isten, pont előtte egy nappal pánikrohamot kapott.
3.) Biológiai háttér. Pl. hiperventilláció, szívdobogás, izzadás. Kata esetében zsibbadással, szívdobogással, hiperventillációval jelentkezett a pánikroham.
Ez a hármas rendszer egy nagyon szoros egységet alkot és ez határozza meg a tünetek intenzitását.
Gyógyulás a pánikból 3.
35 éves nő
A gyógyulás
Mint fentebb említettem, a pániktünet portfóliója 3 részből áll, így a tünetek megszüntetése is 3 síkon történhet:• pszichodinamikus terápia: a lelki zavarokat az ún. „tudatalatti okok” feltárásával igyekszik gyógyítani. Alapelmélete, hogy az elfojtás révén tudattalanná váló emlékek és motivációk nagy hatással vannak a személy motivációira és viselkedésére. Kata esetében szimbólumterápiával sikerült feltárni azokat a főleg gyerekkori traumákat, amelyekből az önbizalomhiánya és a megfelelési kényszere eredtek.
• kognitiv terápia: A kognitív viselkedésterápiák egyik lényeges hatásmechanizmusa, hogy a pánikot megelőző helyzetekben az ingerek kiértékelése érzelemvezérelten történik, és nem értelem vezérelten. Így ezeket a gondolati, kognitív, értelmi hibákat, érzelmi irracionalitásokat igyekszik a terápia kijavítani. A cél, hogy a kliens felismerje, majd korrigálni tudja a testi reakciók katasztrofizálásából eredő negatív gondolatokat, amelyek a pánikrohamok kialakulásában és fenntartásában fontos szerepet játszanak. Ezzel párhuzamosan nagy hangsúlyt kap a helyzetek reálisabb értékelésének kialakítására, különböző stressz- és szorongáskezelési technikák elsajátítására. Kata esetében különböző kognitiv technikával ( pl. gondolati napló segítségével) sikerült megváltoztatni az automatikus negatív gondolatokat amelyek a szorongást okozták
• testi tünetek kezelése: megfelelő légzéstechnika, relaxációs módszerek. Kata esetében az autogén tréning elsajátításával sikerült enyhíteni a stresszt, szorongást.
Összességében elmondható, hogy a pánikrohamok kialakulásáért a magas szorongásszint a felelős. A tünetek jól kontroll alatt tarthatók a megfelelő légzéstechnika alkalmazásával illetve relaxációs módszer elsajátításával. Hosszú távú, tartós megoldást azonban akkor remélhetünk, ha mindemellett sikerül megfejtenünk a szorongásunk gyökér okát.
Árak
Személyes és online pszichológiai tanácsadás
20000 Ft / 50 perc
A személyes tanácsadás helyszíne:
3300 Eger, Bródy Sándor u. 1.